Fejlesztünk
Szakembereink
Csapatunk több szakterület szakembereiből áll, így szükség esetén komplexen tudunk támogatást nyújtani. A különböző szakterületek együttműködése lehetővé teszi, hogy a gyermek fejlődését több nézőpontból is megismerjük.

Fülöp Kata
pszichológus, csecsemő–szülő konzultáns, DSZIT-terapeuta jelölt
Több mint tíz éve dolgozom pszichológusként gyerekekkel és családokkal. Szakmai érdeklődésem 2014 óta elsősorban a 0–3 éves korosztály és családjaik felé fordult, bölcsődei pszichológusként és csecsemő–szülő konzultánsként is ezen a területen szereztem tapasztalatot.
Munkám során pszichológiai, családterápiás és csecsemő–szülő kapcsolatdiagnosztikai ismereteimre egyaránt támaszkodom. Fontos számomra, hogy a családot egységként lássam, és a szülőkkel közösen keressük meg azokat a megoldásokat, amelyek az ő helyzetükben valóban működnek. Hiszek abban, hogy nem a tökéletes szülőség a cél: minden szülőben ott van a lehetőség arra, hogy elég jó szülő legyen.
Elsősorban a kisgyermekes családokat támogatom a szülővé válás kihívásaiban, kapcsolódási nehézségekben, a bölcsődei beszoktatás és leválás időszakában, valamint az evéssel, alvással és megnyugtatással kapcsolatos elakadásokban.
Katával az alábbi foglalkozásokon találkozhatsz: Baba–mama konzultáció · DSZIT-terápia · Párkonzultáció

Kovács Henrietta
okleveles gyermekpszichológus
Gyermekpszichológusként elsősorban óvodás és kisiskolás korú gyerekekkel és családjaikkal dolgozom. Pszichológus diplomámat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szereztem, szakmai tudásomat pedig folyamatos képzésekkel, szakmai programokkal és rendszeres szupervízióval fejlesztem.
A gyerekek sokszor még nem tudják szavakba önteni, ami bennük történik. A nehézségeiket ilyenkor a viselkedésük, a hangulatuk vagy a reakcióik mutatják meg. Abban segítem a gyerekeket és szüleiket, hogy jobban megértsék ezeket a jelzéseket, és együtt találjunk olyan eszközöket, amelyek a hétköznapokban is használhatók.
Kiemelten foglalkozom az érzelmi intelligencia fejlesztésével. Hiszem, hogy minden gyermekben ott van egy saját „szupererő”, amelyet megfelelő figyelemmel és támogatással felfedezhet és kibontakoztathat.
Henivel az alábbi foglalkozásokon találkozhatsz: Pszichológiai tanácsadás · Szupererőfejlesztő csoport

Szekeres Renáta
gyógypedagógus, DSZIT-terapeuta
Gyógypedagógusként és DSZIT-terapeutaként abban hiszek, hogy minden gyermek és család egyedi úton jár, ezért a valódi támogatás is személyre szabott. Fontos számomra, hogy a szülők jobban értsék gyermekük viselkedését, és olyan gyakorlati eszközöket kapjanak, amelyek a mindennapi helyzetekben is segítséget jelentenek.
A foglalkozásokon kiemelt figyelmet fordítok a gyermek erősségeire és a sikerélményekre. Célom, hogy a fejlődés mellett a pozitív önkép, az önbizalom és az érzelmi intelligencia is erősödjön. A DSZIT mellett mozgásterápiás, zeneterápiás és élményterápiás ismereteket is beépítek a munkámba.
Szakmai tapasztalataimat nemzetközi programokban is bővítettem, emellett autizmus spektrumzavarban érintett gyermek támogatásában is szereztem gyakorlati tapasztalatot.
Renátával az alábbi foglalkozásokon találkozhatsz: DSZIT-terápia

Székely Ágota
pszichológus, TSMT-terapeuta
Pszichológus mesterdiplomámat 2023-ban szereztem a Károli Gáspár Református Egyetem Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia specializációján. Már az egyetemi éveim alatt elkezdtem a BHRG TSMT-képzését, 2022-ben LongiKid vizsgálati és felmérési tanúsítványt, 2024-ben pedig TSMT I. terapeuta képesítést szereztem.
Munkámmal abban szeretném támogatni a gyerekeket és családjaikat, hogy a hétköznapok könnyebbé és örömtelibbé váljanak. A TSMT mozgásterápiás módszerével többek között megkésett mozgás- vagy beszédfejlődés, figyelmi és koncentrációs nehézségek, illetve viselkedési problémák esetén tudom segíteni a gyermekek fejlődését.
A fejlesztés során mindig a gyermek aktuális állapotából és egyéni szükségleteiből indulok ki.
Ágotával az alábbi foglalkozásokon találkozhatsz: TSMT-torna felírás és kontroll

Smahajcsik-Szabó Réka
pszichológus, DSZIT-terapeuta
Pszichológusi diplomámat az ELTE Klinikai és Egészségpszichológia szakirányán szereztem. Szakmai pályám során végig gyerekekkel és családokkal dolgoztam, a kisebb korosztály megszólításához pedig a DSZIT-ben találtam meg azt a játékos módszert, amely különösen közel áll hozzám.
Pszichológiai tanácsadással és DSZIT-terápiával foglalkozom. Többek között szorongás, szenzoros nehézségek, figyelemhiány, alvási és önszabályozási problémák esetén segítem a hozzám forduló gyerekeket és családokat. A foglalkozásokon fontos szerepet kap a játékosság, a pozitív szemlélet és a meseterápiás elemek.
Holisztikus szemléletben dolgozom: nemcsak az adott problémára, hanem a gyermek egészére és az őt körülvevő családi rendszerre figyelek. Kiemelten fontosnak tartom a szülőkkel való közös gondolkodást, ezért a gyermekek terápiája mellett szülőkonzultációval is segítem a családokat.
Rékával az alábbi foglalkozásokon találkozhatsz: Szülőkonzultáció és pszichológiai tanácsadás · Egyéni és kiscsoportos DSZIT-terápia

Konkoly Boglárka
okleveles pszichológus
Pszichológusi diplomámat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szereztem. Szakmai tapasztalataimat elsősorban autizmusban és ADHD-ban érintett gyermekekkel végzett munkám során szereztem, tudásomat pedig folyamatos képzésekkel, szakmai programokkal és rendszeres szupervízióval fejlesztem.
Hiszem, hogy minden gyermek egyedi világot hordoz magában, és a mi feladatunk az, hogy megtaláljuk hozzá a kapcsolódás útját. A fejlődés alapjának a biztonságos, megtartó közeget tartom, ahol a gyermek szabadon próbálkozhat, hibázhat, tanulhat és erősödhet.
Rendszerszemléletben dolgozom, ezért a gyermek támogatása mellett a család és a szülők kísérését is fontosnak tartom. Munkámban kreatív, drámás és élményalapú módszereket használok, hogy a fejlődés ne csak munka, hanem örömteli folyamat is lehessen.
Bogival az alábbi foglalkozásokon találkozhatsz: Pszichológiai tanácsadás · Szülőkonzultáció · Fészek fejlesztő csoport

Kiss Dorottya
okleveles pszichológus
Pszichológusi diplomámat az ELTE tanácsadás és iskolapszichológia specializációján szereztem, a KidSpirit mellett általános iskolában dolgozom iskolapszichológusként. Régóta foglalkozom különböző korú gyerekekkel egyéni és csoportos formában egyaránt.
Fontos számomra, hogy olyan biztonságos és elfogadó légkört teremtsek, amelyben a gyerekek bátran fedezhetik fel saját belső erőforrásaikat. Játékos feladatokkal, szerepjátékokkal, mesékkel, pszichodrámás és kognitív viselkedésterápiás eszközökkel segítem őket abban, hogy ezeket az erőforrásokat a mindennapi nehézségekben is használni tudják.
Különösen fontosnak tartom a csoportban rejlő fejlesztő lehetőségeket: a gyerekek egymástól is tanulhatnak, miközben fejlődik együttműködésük, konfliktuskezelésük, empátiájuk és önbizalmuk. Rendszerszemléletben dolgozom, ezért a gyermekekkel végzett munkát rendszeres szülőkonzultációval egészítem ki.
Dórival az alábbi foglalkozásokon találkozhatsz: Pszichológiai tanácsadás · Fészek fejlesztő csoport

Ács Adél
gyógypedagógus, KMT fejlesztő, mediátor, coach
Gyógypedagógusként abban hiszek, hogy minél korábban kap egy gyermek a saját szükségleteihez igazodó támogatást, annál hatékonyabban tudjuk segíteni a fejlődését. Számomra a fejlesztés célja nem az, hogy a gyermek másokat utolérjen, hanem hogy önmagához képest, a saját ütemében haladhasson.
Kiemelten foglalkozom az óvoda–iskola átmenettel és azokkal a helyzetekkel, amikor az iskolakezdés előtt vagy az iskolai évek során válik láthatóvá, hogy a gyermeknek egyéni támogatásra van szüksége. Egyéni és kiscsoportos formában is dolgozom, mindig az adott gyermek igényeihez igazodva.
A gyermek fejlődése mellett a család egészének működését is fontosnak tartom. Mediátorként és coachként a szülőket is támogatom abban, hogy könnyebben kezeljék a családi feszültségeket, és kiegyensúlyozottabbá váljon a szülő–gyermek, illetve a szülők közötti együttműködés.
Adéllal az alábbi foglalkozásokon találkozhatsz: KMT fejlesztés · Mediáció · Szülői coaching · Egyéni és kiscsoportos gyógypedagógiai fejlesztés
Megtaláltad a megfelelő szakembert?
Ha bizonytalan vagy, kihez érdemes fordulnod, írj nekünk a fejlesztohaz@kidspirit.hu címre, és segítünk eligazodni.
