Sebestyén Dóra vagyok, okleves pszichológus, autogén tréning gyakorlatvezető és képzésben levő család- és párterapeuta. Diplomámat ELTE tanácsadás- és iskolapszichológia szakirányán szereztem és tanulmányaim befejezése óta iskolapszichológusként is dolgozom. Gyermekekkel való közös munka során hangsúlyt fektetek a játékos módszerekre, gyermekek belső világának rajzokkal, mesékkel való megismerésére, valamint a szülőkkel való rendszeres konzultációra. 

Munkámat a rendszerszemlélet határozza meg, fontosnak tartom a környezet hatásainak feltérképezését is az egyéni nehézségek megoldásának segítése során. Emiatt is, valamint iskolapszichológusi munkám során tapasztaltak következtében fordult az érdeklődésem a családokkal való közös munka felé, hiszen gyakorta tapasztaltam, hogy vannak helyzetek, amikor a család bevonásával érdemes dolgozni a minél hatékonyabb segítség érdekében.

Autogén tréning nevű relaxációs módszerrel egyetemi tanulmányaim utolsó éveiben ismerkedtem meg és szereztem gyakorlatvezetői képesítést. Autogén tréning módszer elsajátításában tudok segíteni felnőtteknek, valamint relaxációs gyakorlatokat gyakran alkalmazok gyerekekkel való közös munkámban is.

Munkám során kiemelt hangsúlyt kap a biztonságos légkör megteremtése, hiszen úgy vélem, hogy a nehézségek kezelésében a hatékony segítségadás csak ezután kezdődhet el. 

Hozzám forduló felnőtteket életvezetési nehézségek kezelésében, azokkal való hatékony megküzdés támogatásában, karriert érintő dilemmák, munkahelyi és családi problémák kezelésében, szorongásoldásban tudom támogatni. Hozzám forduló szülőket pedig nevelési tanácsadásban, valamint gyermekekkel dolgozom tanulással kapcsolatos nehézségek, teljesítményszorongás, stresszkezelés, érzelmi és indulatkezelési nehézségek, pályaorientációt érintő kérdések kapcsán.

Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében.