De mit is jelent valójában az, hogy papíros? Sajnos sokszor hallani lenéző megjegyzéseket: „Jaj, de fura ez a gyerek, biztosan SNI-s!” Mintha ez egyfajta bélyeg lenne. De mi is az az SNI státusz valójában, ha levesszük róla a méltatlanul ráragasztott negatív jelentést? Ezekre a kérdésekre, és a sajátos nevelési igénnyel járó kihívásokra, lehetőségekre keressük a válaszokat!

Először is fontos tisztázni, hogy az SNI nem diagnózis, és nem betegség. Ez egy jogi kategória, amely azért jött létre, hogy a gyermek hozzáférhessen azokhoz az ellátásokhoz – például fejlesztésekhez, speciális oktatáshoz – amelyekre a fejlődése és beilleszkedése érdekében szüksége van. Nem egyszer láttam már megkönnyebbült szülői arcokat, amikor elmondtam: az SNI-státusz nem bélyeg, hanem lehetőség. Kár, hogy ennyi előítélet övezi, hiszen fontos célokat szolgál. Lehetővé teszi, hogy a gyermek biztosan hozzájusson a szükséges fejlesztésekhez, terápiákhoz. Előírja, hogy megkaphassa a megfelelő gondozást, rehabilitációt, illetve hogy tanulmányai során – ha szükséges – felmentést vagy könnyítést kapjon (pl. más típusú feladatok, módosított értékelés).

A sajátos nevelési igény megállapítása a pedagógiai szakszolgálatok feladata. Ők jogosultak az SNI-státusz kiadására – sok esetben azonban ehhez előzetes diagnózis is szükséges. A szakszolgálatok munkatársai szívesen segítenek abban is, hogy hova érdemes fordulni diagnózisért – legyen az állami vagy magánintézmény. Fontos tudni, hogy a várólisták sok helyen hosszúak – érdemes időben elindítani a folyamatot.

Hogyan történik az SNI-státusz megállapítása?

Ehhez szakértői bizottsági vizsgálat szükséges, amit te magad, szülőként is kezdeményezhetsz a megfelelő kérelem benyújtásával. Az óvoda vagy iskola ebben általában segít. A legtöbb intézmény csak SNI-státusz birtokában tudja biztosítani a speciális bánásmódot – de ha már megvan a szakértői vélemény, az abban foglalt fejlesztéseket kötelező biztosítani a gyermeknek.

Diagnózis vagy SNI? Tényleg mindkettő kell?

Igen – mindkettő fontos, de mást szolgál. Az SNI-státusz feljogosítja a gyermeket a szükséges támogatásra. A diagnózis pedig megmutatja, pontosan milyen típusú segítségre van szüksége. Az orvosi diagnózist szakorvosi vizsgálat állapítja meg a BNO vagy DSM-V kódrendszer alapján. Ezt is figyelembe véve dönthet a szakértői bizottság arról, hogy szükséges-e az SNI, és ha igen, milyen formában.

Fontos: a diagnózis nem bélyeg, hanem az önismeret és megértés eszköze. Sok szülő mondja megkönnyebbülve:

„Végre papírom van arról, hogy nem én rontottam el.”

„Most már értem, hogy a fiam nem rossz, csak másként működik.”

Egyes esetekben lehetséges, hogy a diagnózis ellenére nincs szükség SNI-státuszra – például, ha a gyermek komolyabb támogatás nélkül is jól boldogul.

És ha hátrányba kerül?

Ez a leggyakoribb aggodalom a szülők részéről. Sokan tartanak a megbélyegzéstől – pedig a fejlődésbeli kérdések is ugyanolyan természetesek, mint a testi tünetek: ahogy kiütésekkel orvoshoz megyünk, úgy ebben az esetben is érdemes szakemberhez fordulni. A diagnózis vagy az SNI-státusz valóban szűkítheti az intézményválasztási lehetőségeket – de ez nem hátrány, hanem biztosíték arra, hogy gyermeked ott tanuljon, ahol valóban megkapja, amire szüksége van. Az SNI-státusz nem életre szól, ha már nem szolgálja a gyermek érdekeit, szakértői felülvizsgálat után megszüntethető.

De kinek jó ez?

A rövid válasz: mindenkinek. Jó a pedagógusnak, mert könnyebb megértenie, hogyan viszonyuljon a gyerekhez. Együttműködés indulhat el a szülőkkel, megszűnik a vádaskodás, és megjelenik a közös megoldáskeresés. Segítség a szülőnek, mert nem marad egyedül a kérdéseivel. Kapaszkodókat kap, társakat találhat, informálódhat, és magabiztosabban képviselheti gyermeke érdekeit.

És legfőképp biztos háttér a gyermeknek, mert olyan környezetbe kerülhet, ahol érti és támogatja őt a rendszer. A szükséges fejlesztések akár helyben is elérhetővé válnak, a tanulás pedig kevesebb kudarccal és szorongással jár. Az egyensúlypárnán ülő, fülvédőt viselő, diszgráfiás vagy épp ADHD-s kisgyerek nem „rossz”, hanem olyan gyerek, akinek más eszközök segítenek jobban boldogulni.

Ha szeretnél hiteles forrásból tájékozódni, szakemberekkel beszélgetni, kérdezni, szeretettel várunk az SNI Summit 2025 rendezvényünkön.

Smahajcsik-Szabó Réka