Pszichológusi diplomámat az ELTE-n szereztem Klinikai-és Egészségpszichológia szakirányon. Érdeklődésem központjában mindig is a gyermekek álltak, szakmai pályafutásom során végig gyermekekkel, családokkal dolgoztam. Sokáig kerestem azt a módszert, amellyel igazán könnyen megszólítható a kisebb korosztály is, így találtam rá a DSZIT-re, melyet immár terapeutaként alkalmazok. Fontos számomra a tudásom folyamatos bővítése, szeretek lépést tartani a legfrissebb kutatásokkal, újabb és újabb ismeretekkel gazdagodni.
Jelenleg DSZIT terápiával, illetve pszichológiai tanácsadással, fejlesztéssel foglalkozom, a hozzám fordulók köre igazán változatos, a szorongásos zavarok, szenzoros nehézségek éppúgy jelen vannak, mint a figyelemhiány vagy épp az alvási, önszabályozási nehézségek. Foglalkozásaimon nagy hangsúlyt kap a pozitív életszemlélet, a játékosság, illetve a meseterápiás elemek. Hiszek a holisztikus megközelítésben, a gyermekkel egészlegesen foglalkozom, nem kizárólag a hozott problémával. Fontos számomra a szülőkkel, családokkal való együtt gondolkodás, így tudjuk leghatékonyabban támogatni a kicsiket a boldog, kiegyensúlyozott emberré válás útján. Napjainkban bizony nem könnyű szülőnek lenni, a rengeteg, sokszor ellentmondásos információ tengerében könnyű elbizonytalanodni, ezért kiemelten fontosnak tartom, hogy akár a gyermek terápiája mellett, akár különálló alkalomként a szülők is lehetőséget kapjanak konzultációra, szakemberrel való közös gondolkodásra akár egy-egy nevelési kérdéssel, nehezebb élethelyzettel vagy szülői kihívásokkal kapcsolatban, így kiemelt hangsúlyt fektetek a szülőkonzultációkra is.
Elérhetőségeim:
smahajcsik.szabo.reka@gmail.com
+3670/329 73 68