A szülők válása, egy kistestvér érkezése, a nagyszülő halála is megviselheti a kicsi lelkivilágát épp úgy, mint az óvoda vagy iskola kezdése. Fontos tudnunk, hogy óvodáskorban még nem a gyermek uralkodik az érzelmein, hanem az érzelmek a gyermeken.

Érzelmi szempontból ez az időszak igazi hullámvasút: nagyfokú emocionális ingerlékenység és gyenge érzelmi stabilitás jellemzi.

A gyermek érzelmei erősek, de még differenciálatlanok, gyorsan váltakoznak, és szélsőségesek. Úgy képes átlépni egyik érzelmi állapotból a másikba, hogy eközben nem érez semmilyen belső ellentmondást. Gyakran átéli az érzések ambivalenciáját is: egyszerre imádja és gyűlöli szüleit, és tehetetlennek érzi magát ebben a belső zűrzavarban.

Az EQ fejlesztésével az a célom, hogy eszközt adjak a gyermeknek, amely által képes lesz megfogalmazni és környezete számára egyértelművé tenni érzéseit. Az EQ fejlesztésével a következő kompetenciák is fejlődnek:

Együttműködés: Az érzelmi intelligencia fejleszti az empátiás készséget, ez pedig nélkülözhetetlen az együttműködésben. Amennyiben képesek vagyunk megérteni mások érzéseit, szükségleteit, akkor hatékonyabban vagyunk képesek együtt dolgozni másokkal.

Önirányítás: Az EQ része az önirányítás képessége, ami segíti az érzelmeink kezelését, önkontroll szabályozását és egyes feszült helyzetek higgadt reagálását.

Stresszkezelés: Az érzelmi intelligencia lehetővé teszi, hogy megtanuljuk hatékonyan kezelni a stresszt az élet nehéz pillanataiban. Ezáltal boldogabb és egészségesebb életet élhetünk.

Öntudatosítás: az a készségterület,ami hozzájárul, hogy megértsük saját erősségeinket és gyengeségeinket, ez lehetővé teszi, hogy fejlődjünk és boldogabb életet éljünk.

Gyakorolják a hálát: Az érzelmileg intelligens gyerek megtanulja, hogy hálás legyen azért, ami van. Nem csak válaszként mondják, hogy “köszönöm”, mert udvariasok, hanem pontosan meg is tudják fogalmazni miért éreznek hálát.

Visszajelzések a korábbi EQ csoportokról:

„dühöset játszani a legjobb” (Simó)

„Sün Somi és az érzelemmanókat imádom a legjobban a világon” (Jázmin)

„akkor örülök a legjobban, ha anyukám megengedi, hogy kakaós csigát egyek” (Beni)

Áraink

„Szupererő képző ” érzelmi intelligencia fejlesztő csoport csoportot megelőző szülőkonzultáció és gyermek érzelmi intelligencia mérése: 15000 Ft/ 50 perc

4 alkalmas bérlet 34 000 Ft (4x 50 perc)

8 alkalmas bérlet / teljes tanfolyam 65 000 Ft (8×50 perc)

A következő csoportunk indulása: 2024. október 3. (iskolás) és október 10. (óvodás)

Jelentkezés és további infók:

fejlesztohaz@kidspirit.hu

+36 30 229 9686

A foglalkozást az alábbi kollégánknál veheted igénybe:

Kovács Henrietta