fbpx

Az aggodalom természete, avagy érdemes-e aggódni, és hogyan szokjunk le róla?

0 hozzászólás

Írta: SzKülitsné Mónika

2020.11.01.

Miért aggódunk? Te miért aggódsz?

Kapásból jön rá legalább 3 válasz, és ha van gyermeked, akkor legalább az egyik vele kapcsolatos, a másik magaddal, a harmadik a világgal.

De most tényleg, nézz mélyen a szíved mélyére, és tedd fel magadnak a kérdést: Miért aggódok?

Ugye sorban jönnek a válaszok azzal kapcsolatban, amik körülvesznek, ami hangos a világban, ami a médiából sugárzik, a múlt tapasztalataiból és a jövő bizonytalanságából eredően.

Ha már kifogytál a szuszból, és levegőt is vettél, akkor kérlek, válaszd ki a számodra leginkább aggasztót! 

Már ez is nehezen megy? Ugyanis általában olyasmiken is aggodalmaskodunk, ami minket nem is érint, tulajdonképpen nem a mi problémánk. Nézd meg, valóban hozzád tartozik-e, belőled fakad-e az aggodalom. Sok esetben arról van szó, hogy már annyit hallottuk másoktól, vagy a szüleinktől, hogy szinte már hagyománnyá vált a családban, és mert mindenki aggódik miatta, így átragadt ránk is. Fontos, hogy mindig légy őszinte magadhoz!

Ez különösen nehéz, ha hazugságon kapod magad. Hajlamosak vagyunk ugyanis az önigazolásra, vagyis, hogy megmagyarázzuk magunknak, hogy miért is történt meg az adott cselekedet, vagy akár gondolat. Egy általános példával élve, biztos mindenki fogyókúrázott már, és gyanítom, hogy voltak közben elgyengülések, olyan finomságok, amiknek az adott pillanatban nem tudtunk ellenállni, és felülírta a fogyókúráról történt elhatározásunkat. Az elménk gyakran él külön életet, és nyugodj meg, hogy mindenki folytat párbeszédet saját magával. Komolyra fordítva a szót, ismeritek a történetet a bennünk élő két farkasról?

Egy este az öreg Cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik. Azt mondta:

–Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak. Egyikük a Rossz – a düh, irigység, féltékenység, sajnálat, szánalom, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego… Másikuk a Jó – az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit.

Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját:

–És melyik farkas győz?

Az öreg indián mosolyogva így válaszolt:

–Az, amelyiket eteted.  

Igaz ez az aggodalomra is.

Te melyik csoportba tartozol, aki már választani is nehezen tud vagy aki rögtön tudtad, hogy számodra mi a legaggasztóbb? Ismételd meg, hogy valóban annyira aggaszt-e az adott téma. Ha megvan, tedd fel magadnak a következő kérdést: mi a legrosszabb, ami történhet azzal kapcsolatban? Nyugodtan állj meg egy kis időre, és gondold végig! Lehetséges, hogy még sosem gondoltad tovább, és nem is vagy tisztában a következményekkel? Épp itt az ideje, hogy elidőzz ezen, hiszen lehet, hogy ez a legrosszabb, ami történhetett, hogy most időt szakítasz erre, hogy rájöjj, nem is olyan vészes…Lehet, hogy innen nézve már nem is ez a legaggasztóbb dolog az életedben?

Ha mégis, akkor nézzük meg, hogy el tudod-e fogadni, együtt tudsz-e vele élni, bele tudsz-e nyugodni? Ha igen, akkor szuper vagy! Máris érezni fogod, hogy nincs rád többé hatása, amint elfogadod. Ha viszont nem tudod elfogadni, akkor tudsz-e rajta, lehet-e rajta változtatni?

Ha igen, tedd meg! És már is van egy új célod, ami új távlatokat nyit, és visz előre az úton.

Ha nem, akkor viszont miért aggódsz? Amin nem lehet változtatni, azon nem érdemes aggódni. Ha ezt megérted, akkor el is tudod hinni. A hitben még az a jó, hogy nem kell hozzá bizonyíték. A hit, a szíved mélyéről jövő biztos tudás, olyan bizonyosság, ami átsegít a nehézségeken. Nehéz logikusan leírni, és elmagyarázni, de őszintén hiszem, hogy megértetted, és segíteni fog, ha kipróbálod!

Ez a módszer persze csak magunkra érvényes, ha tisztában vagyunk azzal, hogy változtatni csak a saját gondolatainkon tudunk, másokén nem. Amikor a legféltettebb kincsünkről van szó, a gyermekünkről, akkor sokkal könnyebben aggodalmaskodunk, ebben a felállásban jogosan. Vagy mégsem?! Ebben az esetben a kulcsszó a bizalom. Szeretet nem létezik bizalom nélkül. Biztos vagyok benne, hogy mindenki, aki olvassa ezt a cikket, szereti a gyermekét, szeretné megóvni minden rossztól, és a legjobbat akarja neki: azt, hogy boldog legyen.

Menjünk most vissza a születéshez. Egy csecsemő teljesen ki van szolgáltatva a környezetének, nem tud önállóan életben maradni. Általában az édesanyja az, aki minden szükségletét igyekszik kielégíteni, ráhangolódni, megérteni a jelzéseit, sírásait megkülönböztetni, a legtöbbet tenni érte, ami erejéből telik. Minden anya megtesz mindent a gyermekéért. Úgy, hogy közben bízik abban, hogy elegendő, amit tesz, hiszen nincs visszajelzés, nincs válasz, nincs iskolaérettségi vizsgálat, nincs osztályzat, nincs felmérő, csak a szeretetből eredő aggodalom, és bizalom.

Bizalom nélkül nem megy. Mindig az az első szavam az Anyukákhoz, hogy bízz magadban, és bízz a gyermekedben! Nem tudom van-e köztünk olyan, aki elmagyarázta gyermekének, hogy hogyan kell megtanulni járni? Hogyan növessze a fogacskáit? Hogyan tanuljon meg beszélni? Egyszerűen csak megtanulták. Ösztönösen. A mi példánkból. Mindent megtanul a gyermek a szüleitől, amire szüksége van később, nem kell külön tanítani. A gyermek utánoz. A rossz példát is, de a jót is. Látja, hallja, kipróbálja, gyakorolja, és nem adja fel. Maradjunk csak a járásnál. Hányszor esnek el, és kelnek fel újra és újra, és teszik meg az eleinte bizonytalan, ingatag lépéseiket, mire megtanulnak stabilan járni, majd futni? Ha azon aggódunk, és még fennhangon figyelmeztetjük is gyermekünket, hogy vigyázz, mert el fogsz esni, akkor vajon mire tanítjuk? Elgondolkodtunk már azon, hogy mikor járni tanult, soha nem mondtuk neki, hogy ne állj fel, mert el fogsz esni? Vagy ha felállt, nem ültettük le nyomban, nehogy elinduljon, mert az még veszélyesebb? Bíztunk benne, hogy megtanul járni, mert ez a dolgok rendje. Bíztunk benne, hogy megtanul beszélni, mert ez a dolgok rendje. Bíztunk benne, hogy leszokik a pelenkáról, mert ez a dolgok rendje. Sorolhatnánk.

Akkor, amikor egy kicsit nagyobbak lesznek, hova tűnik a bizalmunk? Hol van az az ős bizalom, hogy ez a dolgok rendje? Ezzel a bizalommal tudjuk gyermekünk önbizalmát a legjobban támogatni! A boldogsághoz sikerélmény kell. Siker akkor követi az eseményt, ha nekifutunk, minden értelemben. Ha nekiállunk. Ha elkezdjük. Ha belemegyünk. Ha megpróbáljuk. Ha merünk kockáztatni, és ha nem adjuk fel az első sikertelenség után, hanem talpra állunk, mint a gyermek, aki járni tanul. Ugye, milyen sokat lehet tanulni a gyermekeinktől?! Csak figyeljünk rájuk! Figyeljünk jobban, mélyebben! Minden pillanat tartogat sikereket, különösen egy kisgyermeknek.

Tehát ne feledkezzünk meg a bizalom fontosságáról, ha épp az aggodalom kerítene hatalmába minket. Minden motivációt le tud rombolni az, ha nem bízunk a gyermekünkben, és ennek az érzésnek hangot adva túlságosan is féltve őrizzük, vigyázzuk minden léptét. Nem helyes, nem szükséges, és nem is tudjuk megóvni őket mindentől. A mindennapi események sok esetben hirtelen, váratlanul érnek minket, és ahogy nő gyermekünk, az idő előrehaladtával újabb elvárások elé vagyunk állítva, így természetes, hogy néha aggódunk a jövő miatt. De van megoldás! Szokásainkat mi alakítjuk, és ha tudatosan odafigyelünk arra, hogy aminek meg kell történnie, az így is úgyis megtörténik, ha elfogadjuk, hogy mindenek oka és következménye van, akkor sokkal könnyebb lesz örömmel megélni a mindennapi eseményeket.

Gyermekeinknek azzal tudunk ebben segíteni, hogy megerősítést kapnak abban, a világban uralkodik valamiféle rend, ami szerint a dolgok történnek. Nevezhetjük az ok-okozat törvényének is. A gyermek még ösztönei szerint él, hozza magával a tudást. Ha hagyjuk, hogy saját ütemében haladjon, ha csakis saját magához hasonlítjuk, és saját magához mérjük, akkor látni fogjuk a fejlődést. Bízzunk tehát gyermekeinkben és saját magunkban! Így az aggódás egyre gyakrabban elkerülhető lesz életük során.

Képek forrása:

https://unsplash.com

http://pexels.com/

Hasonló bejegyzések

Nyilvános hiszti? Mi köze ehhez a szülői önismeretnek?

Nyilvános hiszti? Mi köze ehhez a szülői önismeretnek?

Nincs olyan gyerek, aki ne hisztizett volna már, fejtörést okozva ezzel szüleinek, hogyan kezeljék helyesen az adott szituációt a játszótéren vagy egy bevásárlóközpont közepén. Van egyáltalán olyan, hogy helyes kezelési mód? Vagy minden gyerek más, így másfajta...

bővebben

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Maradj naprakész!

Maradj naprakész!

Ha szeretnél mindig első kézből értesülni a KidSpirit programjairól, iratkozz fel bátran! 

Mi sem szeretjük a spameket, így nem is küldünk majd. 

You have Successfully Subscribed!

Kitűzés a Pinteresten