Nincs olyan gyerek, aki ne hisztizett volna már, fejtörést okozva ezzel szüleinek, hogyan kezeljék helyesen az adott szituációt a játszótéren vagy egy bevásárlóközpont közepén. Van egyáltalán olyan, hogy helyes kezelési mód? Vagy minden gyerek más, így másfajta reakció hoz eredményt? Nemrégiben Rétfalvi Flóra kollégánk látott egy videót, amely igencsak nagy érzelmeket váltott ki a szülőkből, majd részt egy vett egy konferencián is, ahol szakértők boncolgatták a dackorszakot. Ezután pedig „tollat ragadott” és leírta Nektek ezzel kapcsolatos meglátásait.

 

A minap láttam egy videót, amiben egy édesapa szótlanul, de odafigyelve hagyja, ahogy a kicsi fia egyedül küzdjön meg egy belső feszültséggel, mígnem megnyugszik és abbahagyja a sírást. Kíváncsi lettem, hogy ez a videó miért érhetett el közel 77 ezer megosztást és 21 ezer kommentet és vajon mit gondolnak erről az emberek? Beleolvastam a véleményekbe és megvilágosodtam. Azon kívül, hogy a videón egy végtelenül intim szülő-gyerek helyzetet látunk, egyértelművé vált számomra, hogy a legtöbb véleményező tudott vele azonosulni.

 

„Amikor az én kislányom borul ki ennyire, akkor hátra kell néha lépjek és hagynom kell, hogy kiadja. A gyerekeknek is néha ki kell engedniük a feszültséget és nem mindig kell nekünk szülőknek mindent azonnal megoldanunk.”

 

Vagy egy másik édesanya pedig azt írta:

 

„Tényleg az a legjobb, ha hagyjuk a kicsiket is levezetni azt, ami bennük felgyülemlett. Mindezt persze úgy, hogy végig érezzék, hogy ott vagyunk mellettük, támogatjuk őket ebben a nehéz helyzetben is. Ehhez kell a türelem és a következetesség.”

 

És egy harmadik:

 

„Ez a videó annyira meghatott. Gyönyörű volt látni ezt a jelenetet. Rettentő nehéz ennyire hosszasan türelmesnek maradni, pedig ez a tanúbizonysága az igazi szeretetnek. A kicsikéinknek térre van szükségük, hogy kifejezhessék önmagukat és mi csak annyit tehetünk, hogy ott vagyunk velük és szeretjük őket ezekben a nehéz időkben.”

 

A jelek szerint a téma tényleg mindenkit mélyen érint, mivel az Édesanyák Live konferencián, amin részt vettem is erről szólt az egyik nyitóbeszélgetés. Fejér Noémi  szakpszichológus és meseterapeuta, Mógor Krisztina édesanya-lelkesítő, Veress Anita nevelési szakértő és anya-coach merültek el a dackorszak részleteiben, hátterében, kezelési módjaiban.

 

Módosult lelki állapot

 

Veress Anita szerint a dackorszak megjelenése a hormonális fejlődés velejárója, ami újszerű helyzetet teremt nem csak szülőnek, de a gyermeknek is. „Mintha feltekernénk az érzelmek hangerejét, amivel ők sem tudnak igazán mit kezdeni.” – mondja a szakértő. Ez a gyerek számára is fájdalmas és meglepő, megdöbbentő, elég csak az arcukra nézni ilyenkor és le tudjuk olvasni ezeket az érzéseket.

 

Szülőként belépni a térbe

 

Anita szerint a szülő feladata, hogy felismerve a pillanatnyi, ugyanakkor mindent kitöltő érzelmi túlfűtöttséget, stabilizáló jelenléttel tudjon belépni a térbe. Fejér Noémi azzal egészíti ezt ki, hogy ha a gyerek bekerül a szorongás börtönébe vagy érzelmileg el van zárva a szülőktől, olyankor erősödhet a kirohanás. Ezért Mógor Kriszti szerint megoldás lehet az is, ha szülőként megnyílunk a gyermek előtt: „Elmondhatjuk neki, hogy ez egy érzelmi börtön, amiben én is szenvedek, mert nem tudom, hogy mit csináljak. Ezzel fejlesztjük az EQ-ját és lehet tud velünk azonosulni.”

 

Szülői önfegyelem és önbátorítás

 

Fejér Noémi arra is felhívja a figyelmet, hogy rendkívül fontos, hogy felnőttnek kell maradnunk a gyerek mellett és nem csúszhatunk bele abba, hogy ráüvöltünk és nem segítjük őt meg, hogy érzelmileg tudjon hozzánk kapcsolódni. Anita hozzáteszi, hogy fontos ezt lehetőségként is látni, hiszen a gyermekkel együtt mi, szülők is fejlődhetünk kéz a kézben. Ez egy hosszú folyamat, amiben a legfontosabb a stabil önismeret, máskülönben egy-egy ilyen helyzet kihozhat az egyensúlyunkból és ilyenkor indul meg az agyalás. Ezt azért is fontos szem előtt tartani Kriszti szerint, mert a dackorszak el nem múlásának hátterében általában a szülői önismeret és lelki egyensúlyvesztés állhat.

 

 

Ahány gyerek, annyiféle megoldás

 

Nincs egy tökéletes megoldás. Meg kell néznünk nekünk szülőknek mi az, ami a mi gyermekünknél működik, esetleg mi használható fel referenciaként, mik a tapasztalatok. Ezért este az ágyban ne a hibákon morfondírozzunk, hanem vizsgáljuk meg mi vált be a gyermekünknek, bátorítja anya-társait Anita. Ez az igazi építő munka.

 

Mindig a prevenció

 

A túl sok inger, álmosság, éhség mind lehetnek gyújtópontjai egy kiborulásnak. A fiziológiás stabilitás az egyik legalapvetőbb módja a megelőzésnek. Gondoljunk csak bele, ez ránk felnőttekre is igaz.

 

Anita felhívja a figyelmet a játékos nevelés fontosságára, hiszen a gyerekek egyrészt nem hallják meg a „nem”-et, másrészt egy nap limitált számú utasítást, nevelési iránymutatást képesek befogadni.

 

Mit jelent ez a gyakorlatban?

 

„Például, amikor felhúzok egy harisnyát a fejemre és indul a szerepjáték.
Az nem csak a gyereket, hanem engem, a szülőt is kizökkenti. Amikor mesélünk rögtön érzik, hogy nem a fegyelmező hangomat veszem elő, hanem a mesélő hangomat és pár perc múlva csak a mesére figyelnek és máris húzhatod a zoknit a lábukra.” – meséli Anita.

 

Krisztiéknél Arnold vált be, az ujj-figura, aki mindig szemtelenkedik: „Ti úgysem tudtok fürdeni!” és máris bent vannak a gyerekek a kádban, meséli Kriszti. „Vagy például mi adtunk a haragnak nevet, úgy hívjuk Pufi. Néha csak annyit mondunk, hogy Pufi itt van bennem és egyre nagyobbá válik és máris elkezdünk mosolyogni rajta.”

 

Legfontosabb megtanítani a gyerekeket arra, hogy meg tudják fogalmazni az érzéseiket. Ezért például fel is fújhatunk egy képzeletbeli lufit, amibe belefújjuk az összes rossz érzést. Fontos, hogy a gyerekek mondhassák ki az érzéseiket és aztán dönthessenek arról mi legyen ezzel a lufival: kipukkadjon, elszálljon vagy leeresszen.

 

Ezek abszolút improvizatív gyakorlatok, amiben a mi kreativitásunk is fejlődik.

 

Egy kis énidő

 

Mindannyian megegyezhetünk viszont abban, hogy ez egy rettentően nehéz feladat, hiszen a gyerek a legváratlanabb pillanatokban tud kiborulni és persze mindenki azonnal, 5 másodperces ismeretség után nevelési tanácsot akar adni. Fontos, hogy engedjünk az elvárásainkon magunkkal szemben, amit magunk vagy környezetünk projektál és néha hagyjuk pihenni magunkat is, töltekezni. Hiába tölti ki gyermekünk az összes gondolatunkat, igazán sokat akkor tudunk adni, ha néha magunkra is gondolunk. Akkor tudunk sokat adni, ha van miből, ezért fontos a töltekezés.