Avagy mi a közös a gyermekek képernyő előtt töltött ideje, valamint a felnőttek kábítószer fogyasztása között? Mi történik, ha gyermekünk unatkozik? Hogyan érdemes rá reagálnunk? Milyen hatása lehet egyes cselekedetünknek? Rácz Mónika Léleknevelés Gyermekszakértő legújabb cikkében boncolgatja ezeket a kérdéseket, miközben saját élményeit is megosztja velünk.

Addig ez a szó a mi családunkban nem hangzott el, míg a gyermekem közösségbe nem került. Mégis örültem neki, mert minden rosszban van valami jó: bővült a szókincse. Elmagyaráztam neki, hogy nálunk ez mit jelent. Történetesen nem egy varázsszó, aminek hatására mindenki ugrik, hogy valami elfoglaltságot találjon ki számára, vagy netán a kezében teremjen egy kütyü. Azóta volt nálunk egy kislány, aki nem tudta, hogy nálunk mit jelent, és bánatosan kimondta, örömmel várva a megszokott hatást, ám csalódnia kellett, mert ezt válaszoltam:

Jól van! Örülök neki! Nálunk lehet unatkozni. – döbbenete válaszomra szinte vicces volt.

Pár másodperc néma csend, merev bámulás maguk elé, vagyis unatkozás után viszont olyan klassz játékot találtak ki, hogy maguk se gondolták volna!

Mert az unatkozás oda vezethet, hogy a gyermek megoldást keres, és nem készen várja ezt mástól, például egy kütyütől, ami eleve kész képeket ad, és egy nagy adag sokkot a fejlődésben lévő idegrendszernek, aminek egyre inkább látszanak káros következményei, amit sajnos még mindig sokan nem fogadnak el.

Az unatkozás mellékhatásai között még felsorolhatjuk azt is, hogy javítja az önállóságot, fejleszti a fantáziát és a kreativitást is. Az érzelmi intelligencia is fejlődik, azáltal, hogy van ideje gondolkodni az érzésein, főleg, ha meg is beszéljük vele, kialakulhat az empátia is benne. Ezáltal a szociális magatartása is jobb lesz.

Mégis miért nem hagyjuk akkor a gyermekeinket unatkozni? Elgondolkodtam ezen, és arra jutottam, hogy azért, mert jót akarunk gyermekünknek, de nincs elég megfelelő információnk ezzel kapcsolatban. Azt hisszük, hogy a gyermek szükségletét elégítjük ki. Pedig csak pillanatnyi igényére reagálunk helyesnek gondolva azt. Rövidtávon lehet, hogy jó megoldásnak tűnik. De amíg egy helyzetre csak reagálunk, és nincs mögötte tudatos és felelősségteljes döntés, addig sajnos lehet, hogy a hosszú távú következményeivel nem számolunk. Mert a gyermekünk nagyon is okos, és ha már egyszer is kipróbálta a hisztit életében, amikor valamit akart, akkor nagy valószínűséggel a szülő ennek megszüntetésére törekedve csupán azért, hogy rövidre zárja és ne várja meg a probléma rettegett tetőzését – főleg nyilvános helyen – engedett a nyomásnak, és hatalmánál fogva megadta gyermekének, amit kívánt. Mert megtehetjük!

Látjuk, milyen nagy csapda ez?!

Azért mindig van jó megoldás, elárulom, hogy nekem mi vált be: kivárni, míg elül a vihar. Vagyis a helyes hozzáállás: hurrá, unatkozik a gyermekem!

Próbáljuk ki hosszú távú áldásos hatásait: ki ne szeretné, hogy gyermeke egyedül is képes legyen játszani, és elfoglalni magát? Ki az, aki függőséget akar okozni gyermekének elvonási tünetekkel tarkítva?

Tudjuk azt, hogy a gyermeki fejlődő idegrendszerre ugyanúgy hat a képernyő, mint egy felnőttre a kábítószer? Tovább lehet gondolni, hogy ezzel mit érünk el!

Jusson eszünkbe legközelebb, hogy mindig van esélyünk javítani azon, amit elrontottunk! Törekedjünk a helyes döntések meghozatalára, és ezt elég eldönteni, aztán következetesen hűnek maradni hozzá. A gyermeknevelés hosszú távon hozza meg gyümölcsét. Csak ültessük el a megfelelő magokat, és higgyünk benne, hogy a mi gyümölcsünk lesz a legkülönlegesebb, legcsodálatosabb a világon!