Évek óta vezetek egy cserkészethez hasonló gyerekcsapatot. Nagyon jó kapcsolatot ápolunk gyerekekkel, bizalmasai vagyunk egymásnak. Ez azért is lehet, mert se tanítójuk se édesanyjuk nem vagyok. Hozzátenném, hogy ebben nagy szerepe van azoknak az önreflexív beszélgetéseknek és lelki vezetésnek, amire rendszerint nagy hangsúlyt fektetek, és ami egyáltalán nem olyan megterhelő, mint első hallásra tűnhet. Ezt én is tapasztalat útján tanultam meg.

Volt egy kiskutyám. Egyszer a gyerekek hozzám jöttek vendégségbe. Megérkeztek, nagy ricsajjal, én pedig éppen a kis blökinek adtam enni, amikor az egyik kisfiú meglátta az aranyos szőrgombócot és rohanva, visítozva rontott rá, ölelgetni, simogatni szerette volna. (A kisállat ettől nagyon megrémült.) Kértem, hogy hagyja őt. A kutyus zavartan igyekezett menedékre lelni, a kisfiú meg ment utána, hiába kértem, hogy ne tegye… Egyszer csak megragadta a kutyust, mire odaléptem hozzá és hangosan rákiabáltam „Fejezd be!” Befejezte. Meg volt lepve, megsértettem.

„Miért kiabáltál a fülembe?” – kérdezte… miközben halkan sírva fakadt. Majd megszakadt a szívem érte… Miért kellett így reagálnom…?! Valószínüleg azért is, mert fáradt voltam, stresszes, éhes és nyűgös. És ugyan legitim volt a kérésem, mégis elszakadt a cérna. Nem kellett volna így történnie. Lelkiismeret-furdalásom volt, mert a saját feszültségem a gyerekeken csattant…

Azt gondolom, hogy természetes, ha hasonló mikro-konfliktusok vannak egy kisgyerekes család életében. Sokat olvastam és kerestem a megoldást, hogy legközelebb tudjak kezelni egy ilyen helyzetet. Most megosztom veletek azt az egyszerű három lépésből álló stratégiát, ami átlendíthet bennünket az ilyen helyzeteken. Ez a szemlélet nekem is sokat segített, hátha nektek is fog.

A fegyelmezés nem egyenlő a szigorral! Hogyan neveljem a gyereket a három lépéses pozitív technikával?

1. Az érzelmek tudatosítása és elfogadása

Az első lépés, hogy finomítsunk a nevelési stílusunkon és így a gyerek viselkedésén is, hogy fogadjuk el tudatosan az ő érzését. Ennek a legegyszerűbb módja, ha egy olyan bizalmi légkört teremtünk, ahol eredményesen tudunk érdeklődni az érzéseiről, motivációjáról. A saját példámnál maradva, ha leguggoltam volna hozzá és azt mondom: „Látom, hogy valamilyen reakciót vártál a kutyától. Játszani szerettél volna vele?”  – akkor jön egy válasz, amin elindulhatunk és meg tudom állítani a folyamatot, ami láthatóan eszkalálódott. Tehát mindenképpen adjunk választ vagy visszacsatolást a gyerek érzelemkifejezésére, mi is osszuk meg vele saját érzelmeinket, így gazdagszik az érzelmi intelligenciája és fejlődik az empátiás készsége is.

2. A bizalmi kapcsolat alapja: az érintés

Az érzelmek tudatosítása mellett éppen olyan fontos a fizikai kontaktus megteremtése is. Az érintés szeretetnyelve nem csak a bizsergetően jó érzése miatt fontos. Képes megteremteni a bizalmi légkört, ahol a gyermek könnyebben kerül egy olyan lelkiállapotba, ahol tudja, van helye az érzelmeit kimutatni, “kifakadni”. A kulcs a biztonságérzeten van, még akkor is, ha heves érzelmekről van szó.  A fizikai kapcsolat megteremtését jó, ha megelőzi valamilyen erre utaló félmondat: Pl. „Nagyon dühösnek tűnsz. Nyugodtan add ki magadból… Aztán mit szólnál egy öleléshez? Az nekem is jól esne.” (Ilyenkor jó, ha a szülő is megosztja saját érzéseit a történtekkel kapcsolatban, azzal is tanítja az önreflexiót.)

A három pontból túl vagyunk a másodikon is és még nem beszéltünk a viselkedés változtatásáról, a nevelésről. Ez nem véletlen. Az első két lépés, ami megágyaz a gyerek szívében és elméjében a megfogalmazott kérésnek. Ezek azok a kulcsmozzanatok, ami által a gyerek képes lesz együttműködőbb lenni.

3. A nevelés fázisa: „Hogy legközelebb már jobban menjen”

Az a fajta nevelési mód, amikor a gyerek kontrollálva érzi magát, amelynek eszköze a büntetés és a fenyegetés, hosszú távon nem működő stratégia. A kulcs, hogy belső motivációja legyen a változásra és ne félelemből cselekedjen. Ez a módszer ezt teszi lehetővé, hogy az érzelmek bevonásával kialakuljon benne a belső késztetés a „jól csinálásra”. A kutyás történetet tekintve – az első két lépést követően – egy efféle párbeszédnek kellett volna elhangoznia:

• „Mit gondolsz, mi történne, ha rendszeresen ráijesztenénk a kutyára, evés közben? Te mit tennél, ha valaki megijesztene étkezés közben?”
•  „Félnék tőle…”
• „Igen, és ha nem lehet nyugalomban, akkor mérges lesz vagy félős marad felnőtt korában is.”
• „Azt nem akartam, hogy haragudjon.”
• “Vannak állatok, akiknek időre van szüksége, hogy ismerkedjenek, szelíden és óvatosan kell közelíteni hozzájuk. Legjobb, ha evés közben nem is zavarjuk őket. Mit szólnál, ha mostantól a te felelősséged lenne, hogy bárkinél is vagyunk vendégségben, ha van ott háziállat, akkor megóvod az ő nyugalmát?”

A lényeg mindenképpen a logikus kontextualizáláson van. Ahhoz, hogy tudatosítani tudja a gyerek, hogy mit-miért érdemes csinálni vagy nem csinálni, fontos neki, hogy értse a helyzet érzelmi hátterét is. Legyen türelmünk hozzá! A befektetett energia biztosan kifizetődik! ☺