Viola múltkori írásában bemutatta nekünk a művészetterápia tudományos oldalát, valamint gyakorlati hasznát, mostani írásában pedig a gyermekrajzok területére kalauzol el minket. A történetiség mellett megismerhetjük a gyermekek rajzfejlődésének állomásait is, közelebb kerülve ezáltal a gyermeki lélek megértéséhez. Izgalmas néhány perc következik, ahol egészen az őskortól eljutunk a mai gyerekek 12-15 éves koráig.
Emelje fel a kezét, aki tudta, hogy amikor rajzolunk, festünk – alkotunk – , akkor visszatérünk a gyermeki kifejezésmód alfájához és omegájához? Igen, a képi, vizuális kifejezésmódról beszélek, ami még jóval a beszéd, illetve a szimbolizációs készség kialakulása előtt jellemző a gyerekekre.
Már itt le is szögezném, hogy a gyermekrajzokra nem műalkotásként tekintünk, nincs ugyanis meg bennük az az öntudatosság, ami a művészi alkotáshoz elengedhetetlen. A gyermekrajzok elsődlegesen kommunikációs felületek, a rajz náluk nyelv, képi kifejezése az érzéseiknek, a belső világuknak, mindazoknak a dolgoknak, amik foglalkoztatják őket, amiknek így nem kell a verbalizáción átesniük. Nem is tudnának szavakká formálódni, hiszen ez a képesség – hogy érzéseket, gondolatokat, tehát absztrakt dolgokat szavakkal megfogalmazzanak – csak később alakul ki. De akkor hogyan nézzünk rá egy gyerekrajzra?
Ez az írás nem azért született, hogy az elolvasása után mindenki elkezdje megfejteni gyermekei, saját, vagy mások rajzait. A rajzelemzés egy cikk elolvasásánál sokkal nagyobb szakmai tudást igényel.
Őskor és Egyiptom? Igen!
A gyermekrajzoknak sok olyan jellemzője van, amit az ősi kultúrákból – például a paleolitikum ősemberétől és Egyiptom művészetéből – fennmaradt műveken is megfigyelhetünk. Nyugalom, a felsorolás után megmagyarázom ezt a sok furcsa kifejezést: Juxtapozíció, transzparencia, horror vacui, vegyes profil, kéz körberajzolása, emeletes építkezés.
Juxtapozícióról beszélünk, amikor a rajzon az ábrázolt dolgok mintha csak egymás mellé lennének dobálva, különösebb rendszer nélkül.Transzparencia alatt az átlátszóságot értjük, amikor például egy kívülről lerajzolt ház belsejét is ábrázolja a gyermek, vagy egy buszon az utasokat teljes egészében látjuk, a jármű mintha keresztmetszetében látszana. Ilyen például az ősemberek barlangrajzairól az állatok ábrázolása is, hiszen sokszor megjelennek a belső szerveik is.
A horror vacui (félelem az ürességtől) kifejezés a képzőművészetben használatos arra a jelenségre, amikor a művész nem hagy szabad felületet, mindent kidíszít, dekorál, színez. Az ornamentika is sok esetben ezért jelenik meg: elég csak a keleti szőnyegekre, egyiptomi ábrázolások zsúfoltságára gondolnunk.
A vegyes profil szintén egyiptomi ábrázolásokra jellemző: az emberábrázolásnál legszembetűnőbb, ilyenkor a fejet profilból, a felsőtestet és a karokat szemből, a lábakat pedig megint csak profilból ábrázolják. A gyerekek is ezt teszik, úgy jelenítik meg az embert, illetve az ember “részeit”, ahogy azok a legjellemzőbben léteznek a képzeletükben. Egy szemet szemből látunk legjobban, egy arcot profilból, egy törzset szemből és így tovább.
Még mindig maradva az egyiptomi ábrázolásoknál, az emeletes építkezés, mely oly gyakran megfigyelhető a gyermekrajzokon is, helyettesíti, vagyis inkább megelőzi a perspektívaábrázolást. Gyerekeknél az előtte-mögötte viszonyokat gyakran látjuk oly módon megoldva, hogy a háttérben lévő tárgy az előtte álló tárgy fölé kerül. Ezzel jelzik a gyerekek a térbeliséget.
Sokszor találkozhatunk a kis kezecskéik körberajzolásával, vagy akár a festékbe mártott kezek lenyomatával is. Hasonló kézlenyomatokat láthatuk az Argentína déli részén található Kezek barlangjában is.
Nézzük meg a rajzfejlődés állomásait!
A rajzfejlődést körülbelül onnantól számíthatjuk, amikor a gyermek először ceruzát fog és megteszi első firka próbálkozásait egészen a tinédzser korig, amikorra már kialakul az egyéni stílus. Három nagy szakaszra oszthatjuk fel, amik az alábbiak:
- Az izgalmas firkák, krikszkrakszok korszaka, körülbelül 3 éves korig tart
Ez az az időszak, amikor a kicsik először találkoznak ceruzával, vagy bármilyen rajzeszközzel. Ismerkednek a nyomhagyással, a lapon túl is firkálnak, a később pedig majd ezekből a firkákból alakulnak ki az alapformák, majd az összetettebb figurák. Figura ábrázolás vagy bármiféle tudatos ábrázolás ilyenkor még nincs, ebben a szakaszban a nyomhagyás és a mozgás öröme az elsődleges.
- Intellektuális realizmus, 4 és 10 éves kor között
Ekkor még a képzeletük határozza meg az ábrázolásmódjukat, nem köti őket a realitás. Ilyen korban, ebből kifolyólag teljesen normális, hogy egy Napocskának arca van, vagy hogy az autóban apa teljes teste látszik, nem csak az ablakon látunk be. Ami a gyermek számára érzelmileg fontos – legyen az pozitív vagy negatív – azt részletesen kidolgozza, elnagyoltan ábrázolja. Nem korrigálnak, nem javítanak, elégedettek a rajzaikkal. Sok színt használnak, ezekből is az élénkebb tónusokat részesítik előnyben.
Ezt a periódust további két alszakaszra bonthatjuk, egy 4 és 6 év közötti és egy 6 és 10 év közötti szakaszra. Az előbbinél meghatározó a dolgok legjellemzőbb nézőpontból való ábrázolása (ezt ismertettem feljebb az egyiptomi művészetnél), a lap teljes kitöltése (tehát a horror vacui), a figurák mozdulatlansága, merevsége. A 6 éves kortól kezdődő szakaszban már megjelenik a mozgás ábrázolása, kezdenek törekedni az arányokra, és ekkor indul el a tér-és perspektívaábrázolás képességének kialakulása is.
Ez az a szakasz, melyben a rajzra gyermeknyelvként tekinthetünk. Ilyenkor sokatmondó lehet egy családrajz, egy rajz az iskoláról, osztályról, stb. A rajz a közlés eszköze, képi nyelv.
- Szemléleti realizmus, 10 és 15 éves kor között
Ekkor a rajz képi nyelv funkciója megszűnik, tehát már nem gyermeknyelv.
A mozgásábrázolás fejlődik, általánossá válik, a harsány színeket felváltják a lágyabb tónusok, gyakori a grafittal rajzolás is. Megjelenik a korrekció, javítás, radírozás – iskola hatása. Sokszor elégedetlenek a munkájukkal, ezért tinédzserkorban többen is felhagynak a rajzolással.
A szemléleti realizmus periódusa is két alszakaszra osztható, 10-12 és 12-15 éves kor közötti időszakokra. Az elsőben már realisztikus ábrázolásra törekszenek, fiúknál erősödik a térábrázolás, míg a lányok a kidolgozott arckifejezésekben ügyesebbek. Képessé válnak a rajzon az individuális különbségek megjelenítésére is. A második szakaszban még nagyobb a differenciálódás, rajzukat tudatosan komponálják, megjelennek rajtuk kulturális, etnikai jellemzők is. Ebben a periódusban kezdenek el önarcképeket készíteni és ez az az időszak, amikor felismerhetővé válik a rajzi tehetség.
Gyakran előforduló formák
Miket ábrázolnak előszeretettel a gyerekek? Bármit, amit láttak, hallottak, meséltek nekik. Ami foglalkoztatja őket. Az emberábrázolás központi helyet foglal el, de az élőlények közül gyakran találkozhatunk fákkal, virágokkal, kutyával, cicával, madárral, vagy a kedvenc háziállattal. De nem kell a realitás talaján maradnunk, elég csak hétfejű sárkányokra, uikornisokra, varázslatos mesehősökre gondolnunk!
A természeti formák közül általában elsők között van a Nap, Hold, felhők és csillagok. Gyakran ábrázolnak esőt, havat is és láthatunk hegyet, dombokat, tavacskát, tengert is rajzaikon.
Az embert körülvevő tárgyi világból, vagy épp a mesék tárgyi világából: ház, vár, autó , hajó, közlekedési eszközök, stb.
A gyermekrajzok világa rendkívül színes és tágas terület, így nem is szeretném ennyivel lezárni a témánkat, ezért a következő bejegyzésben további érdekes dolgokat osztok meg Veletek a gyermeklélekhez vezető utakról.
Felhasznált irodalom:
Vass Zoltán: A rajzvizsgálat pszichodiagnosztikai alapjai. Projekció, kifejezés, mintázatok, Flaccus Kiadó, Budapest, 2006
Kárpáti Andrea: Firkák, formák, figurák. A vizuális nyelv fejlődése a kisgyermekkortól a serdülőkorig, Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2001
Gombrich, Ernst H.: A művészet története, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1978
