Tudtátok, hogy ma van a nagy meseíró, Andersen születésnapjának évfordulója, valamint a meseírás napja és a gyermekkönyvek napja is? Ezen jeles emléknapok alkalmából Mónika, a Léleknevelés Gyermekközpont megálmodója újra billentyűzetet ragadott, hogy összefoglalja gondolatait a mesék szerepéről és fejlesztő hatásairól a gyermekek életére.

Az itt elhangzott ötletek és szemléletmódok könnyedén beilleszthetőek a mindennapi rutinunkba, így ha megújulásra vágytok, mindenképp olvassátok el legújabb blogbejegyzésünket.

Kislány koromban a mesék világában éltem, és azt hiszem ott is maradtam. Hiába mondták még sokáig, hogy „szállj már le a Földre”, „ez már a nagybetűs Élet”, és „nem vagy te királylány” és hasonlókat. Nagy valószínűséggel hoztam is extra érzékenységemet, de abban is biztos vagyok, hogy a mesék által sokat erősödött az empatikus képességem, na meg a fantáziám. Innen már nem is volt nehéz kreatívnak lenni, és megerősíteni magamban a hitet, hogy a jók mindig elnyerik méltó jutalmukat, mert minden lehetséges! Ez a gondolat azóta olyan erőssé érett meg bennem, hogy azóta is életem vezérlő elve. Sokszor mondogatom magamnak, másoknak, hogy minden jó, ha a vége jó, és ha még nem jó, akkor még nincs vége! Ez kitartást ad, hogy ne adjam fel azt, amiben hiszek!

Előbb-utóbb megtörténik a csoda, persze csak ha észrevesszük. De csak akkor látjuk meg, ha hiszünk benne! Ugyanis az elménk úgy működik, hogy amit nem tart igaznak, azt elutasítja. Az elvárásainknak megfelelően fognak történni a dolgok, ezért nem mindegy, hogy mit gondolunk. „Akár azt hiszed, hogy képes vagy rá, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad lesz.” mondta Henry Ford. Ez egy nagy igazság. Nem kell mindig nagy dolgokra gondolni, csupán egy kis apróság, egy nem várt esemény, vagy valaki, aki segítségünkre van. Számos példát tudnék hozni az életemből, de most inkább arra biztatlak kedves olvasó, hogy találd meg a Te saját csodáidat az életedben!

Az igazság mindig utat talál. S hogy mi az igazság? Nézőpont kérdése. Az én igazságom benne van a mesékben. Szeretem az analógiákat, szeretek párhuzamokat állítani, hasonlóságokat felfedezni, szimbólumokat értelmezni. Szeretem hinni, hogy minden esemény – még a pillanatnyilag rossznak vagy nehéznek érzékeltek is – közelebb visznek a célunk eléréséhez. Szeretem hinni, hogy a nehézségek, kihívások valójában lehetőségek a fejlődésre, és nem gyengíteni akarnak, hanem erősíteni. Szeretem hinni, hogy minden emberrel dolgom van, akivel találkozom, ezért nem kerülhetem el, mert újra és újra fel fog bukkanni egészen addig, amíg a kapcsolódás meg nem történik, és be nem teszem a tanulságot a tarisznyámba. Szeretem a kalandokat, szeretem végigélni a főhőssel a megpróbáltatásait és általa is tanulni belőlük olyan igazságokat, amik kiállták az idő próbáját, és halhatatlanok lettek.

Mindenki elindul az úton, aki megszületik és mindenki a végére ér egyszer. Az életünket olyan égi törvények irányítják, amire nincs ráhatásunk, bármennyire is szeretnénk olykor. Ebben a földi létben pedig a földi törvényekhez kell tartanunk magunkat. A jó hír, hogy van szabad akaratunk, és a gondolatainkat mindig szabadon megválogathatjuk. A saját mesénket mi magunk írjuk!

Egy kisgyermek életében az első hét év meghatározó, egész hátralevő életében azokat a benyomásokat viszi magával, amit akkor megtapasztalt. Ha szülőként csak egyetlen fontos dolgot tartunk szem előtt, mégpedig azt, hogy minél többet meséljünk minőségi, maradandó értékeket közvetítő meséket, akkor már olyan lelki útravalót adunk gyermekünknek, aminek hatására az életben megállja a helyét. Segítségére lesz, és a szükséges helyzetekben elő fog jönni. Tudni fog dönteni, hallgatni a szívére, célokat kitűzni és kitartani, míg el nem éri, segítséget kérni és elfogadni, legyőzi a félelmeit mint sárkányokat, észre fogja venni a lehetőségeket és tud is élni velük, igazságos lesz, őszinte, hűséges, lélekben erős, és magabiztos. Kell ennél több a boldogsághoz? Mert a mesék a gyermekre tudatalatt hatnak. Ezért fontos, hogy mit mesélünk, mert a gyermek mindent elraktároz! A népmesék ősi tudást hordoznak, szimbolikus képekkel, amiket a gyermek magában átfordít a lélek nyelvére. Természetesen nem mindegy, hogy milyen korosztályt, milyen mesékkel kínálunk meg. Az igazi komoly varázsmeséket, vagy más néven tündérmeséket megelőzik az állatmesék, a láncmesék, és 4-5 éves korukra érnek meg arra, hogy bevezessük a hosszabb, bonyolultabb, több szálon futó történeteket. Nem kell megijednünk attól, hogy sárkány, boszorkány, és egyéb veszély leselkedik a főhősre, hiszen ezeket nem szó szerint kell értelmezni. A legcsodálatosabb az egészben, hogy a gyermeknek megvan a veleszületett képessége arra, hogy ezeket a szimbolikus képeket megértse. Nekünk, felnőtteknek ennyit kell csak tudnunk, és semmi esetre sem kell a gyermeknek elmagyarázni, vagy levonni bármilyen tanulságot. Néha ezt nehéz megállni, de tapasztalatból mondom, hogy amint elkezdem magyarázni, vagy kiszólok a meséből, hogy lefordítsak, vagy megerősítsek valami bölcsességet, a varázslat elveszik, a lányom pedig rám szól, hogy: Anya mesélj!

Nélkülözhetetlennek tartom, hogy a tarisznyánkat hasznos elemózsiákkal töltsük meg útnak indulás előtt. Az én szerepem, hogy segítő vagyok ebben a mesében, és aki felém érkezik, annak csodatévő eszközöket adjak útravalóul, ha elfogadja.

Az egyik legnagyobb csoda az életben, amit szeretnék átadni, az maga: a mese.

Saját családi fantáziavilágot hozhatunk létre, ezzel elősegítve gyermekeinknek azt, hogy minél tovább megőrizzék gyermeki gondolkodásukat, belső képalkotó képességüket, aminek hatására fejlődik kreativitásuk, lelki ellenálló képességük, és azok a jellemvonások, amelyeket az élet iskolája fog számon kérni tőlük.

Éljünk mesésen, éljünk a mesékben! Képek forrása: